Szokták mondani, hogy coachok országa vagyunk. Amit lehet úgy is érteni, hogy juhééé, tényleg milyen jó, hogy van képzett szakemberi gárda, akikkel bármilyen területen, ahol elakadás van lehet fordulni. És lehet úgy is érteni, hogy ez egy "divatos szakma" ami már felhigult és egyébként sincs szükség rá.
Bevallom, tényleg nehéz kiigazodni ebben a világban. Nem könnyű a rengeteg coach irányzat között megtalálni a helyes utat. Sőt megérteni, hogy pontosan mit is csinál egy coach? Mit jelent és mi a jelentősége a coachnak, aminek egyébként magyar gyökerei is vannak? Mi az, amit biztosan nem csinál egy jó coach? Mivel tud többet adni, mint egy barátnő? Milyen egy hősnő coach?
Ki is az a coach?
A coach szó egy angol szó, aminek magyar gyökerei vannak. A coaching szó eredete a kocsi szavunkból fakad. Még ma is Tata mellett van Kócs község, aminek múzeumjában megtekinthető (ahogy Wiesner Edit mestercoach is fogalmaz németül Kutsche”) az a kocsi, amely az 1500-as években valódi újdonság volt, mert a távolsági közlekedést új dimenzióba helyezte, az akkori utazók luxusjárművének számított. Hiszen elérhető volt, és célba vitte őket.

A coach szó jelentése edző. A sportból került át először a multik üzleti világába, majd pedig a mindennapi életbe.
A coach olyan, mint egy edző. Aki segít, támogat, hogy a legjobbat tudd önmagadból kihozni. Azonosítja a sportoló erősségeit, gyengeségeit, felméri a lehetőségeit és felkészíti az esetleges veszélyekre is. Tudatosan építi fel a sportoló céljához igazodó tervet, amely megugorható, de fejlesztő is egyben. Az edzések alkalmával folyamatosan fenntartja a sportolóban a motivációt, a vágyat, a plusz tüzet az álmai eléréséhez. A jövőre összpontosít, és a megerősítésre fókuszál. Egy jó edző ismeri és szereti a sportolóját.
Egy jó coach is ilyen edző, egy lelki edző. Aki azért dolgozik, hogy az ügyfelei (coachee) jobban érezzék magukat, elérhető és megvalósítható célokat állítsanak fel az élet különböző területein. Megmutatja számukra azokat az összefüggéseket, oksági kapcsolatokat, amelyek segítik, hogy sikerre vigyék terveiket. Feltárja azokat a bennük szunnyadó rejtett lehetőségeket, amelyek eddig nem kerültek a látóterükbe, esetleges probléma beszűkülés miatt. Valamint figyelmezteti azokra a veszélyekre is, amelyekkel érdemes foglalkozni, a stratégiájuk kidolgozása során.

Egy jó coach támogatja az ügyfeleit, hogy önmagukkal és belső énjükkel tudjanak kapcsolódni. Merjenek és bízzanak önmagukban. Tudjanak meríteni erőt, energiát a bennük rejlő erőforrásokból. Tudatosan lépdeljenek a jövőjük felé, és ne féljenek új lehetőségeket kipróbálni, új megoldásokat kidolgozni.
Mi NEM egy jó coach?
Egy jó coach NEM
tréner, mert nem ugyanazt a receptet adja mindenkinek, hanem személyre, problémára, témára kidolgozott testreszabott egyedi stratégiát dolgoz ki.
pszichológus, mert ügyfelei nem betegek, sérültek, hanem egészséges, fejlődni vágyó egyéniségek, akik csupán megtorpantak, összezavarodtak, elakadtak a felgyorsult világunkban.
a múlttal foglalkozik, hanem arra erőforrásként, gyökérként tekint, viszont arccal a jövő felé fordít.
a hibákra, hanem a megoldásokra fókuszál.
tanácsadó, mert nem kész megoldásokat ad, hanem aktív kérdéseivel segít legalább 3 alternatívát feltárni és katalizálni.
A coaching nem egy baráti beszélgetés, mert:
csak az ügyfél (szakszóval: coachee) problémájával foglalkozunk az ülések alatt, nem pedig a coachéval.
strukturált, amelyek lépéseit itt tudod megnézni.
fejlesztő eszközöket, munkafüzeteket használ.
Egy jó coah nem a „miértekre”, hanem a „hogyanokra” fókuszál, nem kijelent, hanem kérdez.
Milyen coachot ajánlok szívesen?
Röviden és tömören, aki már járt előtted. Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet velem, azonban szerintem az tud igazán jól vezetni egy úton, ha már járt azon az úton, amin épp jársz. Az tud átláttatni igazán egy problémát, ha már találkozott azzal a problémával.
Sok coach van ma kis hazánkban, és biztos vagyok benne, hogy nincs két ugyanolyan közöttük. Így nem is összehasonlíthatóak, hiszen hogy lehetne az almát a körtével összehasonlítani? :)
Ebből a megközelítésből szívesen ajánlom magam neked, ha olyan coach-ot keresel, aki
a múltjában megélte az alkoholista családban való láthatatlanná válást és láthatóvá tette magát ezzel a teherrel is.
szörnyen félt és ezért leblokkolt még a kötelező versmondásnál is, majd 20 évvel később saját magabiztosan Youtube csatornát készített.
cipeli az endometriózis testi-lelki lenyomatát és ezzel a betegséggel együtt (és azóta másokkal kiegészülve) is két csodálatos gyermek büszke édesanyja.
átélte, hogy meddőségi klinikákon darab húsként feküdt az asztalon és mégsem lett "fehérköpeny" allergiája, helyette még mindig bízik benne, hogy minden okkal történt.
"lánygyermekes" anyaként rettentően megijed attól, hogy fia fog születni, akin keresztül megtanulta az önelfogadás, önbecsülés és önbizalom építő szintjeit.
félt megfogalmazni, hogy valójában "mi szeretne lenni" és mikor kidolgozta magából, akkor rádöbbent, hogy képes megvalósítani az álmait.
hálás a párjáért, akivel milliónyi lenteket és fenteket megéltek, mégis együtt építik tudatosan és boldogan a párkapcsolatukat.
hisz abban, hogy minden pillanatban tanul és tanít is az életben és ez a körfogás sosem áll le.
Hiszem, hogy minden nő az élete történetének hősnője, csak néha lecsúsznak a szereposztó díványon a főszerepről. Ilyenkor jó ha van olyan szakember, aki a legjobb időzítéssel képes felkavarni az állóvizet, és megláttatni a megérdemelt hősnői szerepkörhöz vezető örömteli utat.
Ha tetszett a cikk oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Maradjunk kapcsolatban és dolgozzunk együtt a te hősnői szerepeden. Hogyan?
Blog ajánló: Hogyan tud téged támogatni a life coach? - Röviden, közérthetően, átláthatóságot segítő térképpel!