Az elmúlt 1 év alatt brutálisan 22%-kal nőttek a válások száma. Ezt még a fodrászom is megerősített, hogy számítása szerint minden második kapcsolatban van legalább plusz 1, vagy akár 2 fő is. Miért ne lehetne hinni a fodrásznak, hiszen egy igazán jó fodrász lojális, titkot tart és mindenről tud. Na de viccet félre téve.
Tudtommal egyetlen nő sem úgy megy férjhez, hogy el akar válni. Inkább úgy, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak. Hogyan ver éket ebbe a határtalan örömbe a válás fásult kiábrándultsága? Tarts velem és nézzük végig azt a 7 párkapcsolat gyilkos szellemet, ami a boldogító igen után nem várt vendégként költözik be a szerelmes szívekbe és szakítja meg a boldog örekorhoz vezető utat.
1. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Elvárás

Van az úgy, hogy a zokni a nappali közepén ragad. Majd van az úgy, hogy holnap és holnapután és azután is. Pedig, „hogy nem lehet azt a szennyesbe dobni?” A kimondatlan Elvárás szellem területe épp ezek a betapadt, régióta húzódó ki nem mondott konfliktusok. Ez a szellem kiváltképp szereti, hogy ha nem mondod ki, ami bánt, mire vágysz, mit szeretnél. Ő inkább arra buzdít, hogy visszanyeld a szavakat, olykor még krákoghatsz is tőle. Sőt bátorít rá, hogy „hagyd, majd biztosan holnap”, „miért nem tudja, hiszen már annyiszor mondtam”. Tedd fel magadnak a kérdést valójában mondtad, vagy inkább gondoltad?
2. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Elkerülés

Mindenkivel előfordult már, hogy egy nagyobb vita után inkább nem szól a másikhoz, "átnéz" rajta, "észre sem veszi". Teszi ezt azért, mert sértett, megalázott és szeretné elkerülni még egy esetleges konfliktus csíráját is. Pedig pont ezzel szítja, növeszti az Elkerülés szellemét, akinek az a feladata, hogy távol tartsa a párokat egymástól, ne pedig összehozza.
3. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Olyanmintén

Mikor hajdanán összejött a nő és élete szerelme, akkor a szemébe nézett. A szem a lélek tükre, amiben titkon önmagát kereste. Kereste a megerősítést, hogy jól választ-e. Kereste a közös kapcsolódási pontokat. A beszélgetés gyakorlatilag arról szóltak, hogy „Te is? Én is!”. Ez így teljesen rendben volt. Azonban elpárolgott a rózsaszín köd, és lehullt a szemellenző, és megjelentek a kontrasztok, az ellentétek is. Az Olyanmintén szelleme még mindig arra bíztat, hogy ne engedd, hogy más legyen, mert ha különbözik, akkor az veszélyes. Azt suttogja, hogy akkor voltatok boldogok, amikor olyan volt, mint te. Nem engedi, hogy összeszedd azokat az öröm morzsákat, amiket pont azzal szór el a férjed, mert másképp gondolkodik, lát dolgokat.
4. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Kontroll

Az Olyanmintén szellem társa a Kontroll szelleme. Ők együtt nagyon jól tudnak, egymást kiegészítve sötét, gyilkos terveket szőni. A Kontroll szelleme azt búgja a füledbe, hogy akkor vagy biztonságban, ha a te kezedben van a gyeplő. Hiszen ki, ha nem te csináld meg? Meg úgyis gyorsabb, ha te csinálod meg, mint hogy átengeded a feladatot másnak. Mártír sárkányokat növeszt benned a szellem és közben azt fujja, hogy: „Úgysem tud elég jól bepakolni a mosogatógépbe”, "Úgysem tudja olyan szépen elrakni a ruhákat” és „Biztosan még a zokni párját sem találja meg”, így jobb inkább megcsinálni helyette. Plusz időigényes elmagyarázni, akkor meg minek átengedni.
5. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Pontszám

Kivel nem fordult még elő, hogy a versenyszellem elragadja és győzni szeretne? Pontszám szellem pont a győzni akarást használja ki, és nem akar békét kötni. A csatamező és a számok ráolvasása igen testhez álló feladata. Kedvenc játszmája a pontozás: „Már 100-szor elmondtam, hogy….” „Már 1000-szer levihetted volna…” „Hányszor kell még elmondanom…?”
6. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Türelmetlenség

Mikor hisztizik egy gyermek? Mikor csapkod, kiabál, nyűglődik? Nem is olyan nehéz rá válaszolni gyakorlott anyaként, ugye? Ha épp éhes, ha szomjas, ha anyahiánya van…stb. Nincs ez másképp a nőknél sem. Ha a Türelmetlenség szelleme megszáll, akkor tedd fel magadnak a kérdést: Mikor ettem? Mikor ittam? Mire vágyom? …stb. és máris elillan a gyilkos szellem. Csak pont ez nehéz benne, ebben az állapotban megállni és kérdezni, mert Türelmetlenség nagyúr nem tud várni.
7. párkapcsolat gyilkos szellem neve: Igazamvan

"Ugye igazam volt?" mondja a nő a barátnőjének.
Pedig Gillian Andreson Mi Nők című nagy sikerű könyvében, azt írja, hogy a nők két út közül választhatnak, vagy az igazukat hajszolják, vagy a boldogságukat. A döntés szabad joga a nők saját kezében van. Az Igazamvan szellem pedig a szabad akarat döntését akarja láthatatlanul elvenni. Folyton azt mantrázza, hogy „Igazam van!”, ne add fel, mert akkor elbuksz. Pedig a FEL-ADÁSnak van egy másik értelme is. Föladni egy magasabb rendnek, aki támogat és a boldogságodat akarja, örömet hozni a kapcsolatba, régi tévhitekhez való ragaszkodás helyett rugalmas alkalmazkodást. Többnyire a nők a feladástól azért ódzkodnak, mert félnek, hogy megszégyenülnek, alulmaradnak, legyőzik őket. Azonban egy harmonikusan működő párkapcsolatban nem harcok vannak, hanem közös sikerek és olykor kudarcok, amiken egymást vállvetve tudnak a párok megerősödve továbbhaladni a boldog öregkor felé.
A 7 szellemből hányat ismertél fel? Szeretnél szélnek ereszteni néhány szellemet? És valódi beszélgetéseket megélni?
Most azt gondolhatod, hogy ti "mindent" megbeszéltek. Biztos vagy benne?
Tudod, hogyan tudnál úgy beszélgetni, hogy boldogan öregedjetek meg együtt? Akkor itt a lehetőség a kezedben. Kattints és jelentkezz még most a Mondd ki! online párkapcsolati kommunikációt fejlesztő tréningre.